A történetünk egy lakótelepi folyosón játszódik, méghozzá a jól ismert vasrácsajtónál, ami elvileg biztonságot ad.
Csöngetnek. Egy futár áll az ajtó előtt – sisakban, sármos, határozott, mégsem tolakodó. Azt mondja, a szomszédhoz jött, de nem működik a csengő, és megkéri, hogy nyissa ki az ajtót.
Kata habozik. Rosszat sejt… De végül kinyitja.

Lelövöm a poént: a férfi nem futár volt
Kata szerencsére fizikailag könnyebben megúszta, lelkileg viszont már nem ennyire egyszerű a történet.
Hogy miért nyitotta ki Kata mégis az ajtót?
- Mert nem akart túlérzékenynek tűnni.
- Mert nem akart udvariatlan lenni.
- Mert úgy érezte, segítenie „kell”.
A támadóknak pedig pont ezeknek az érzéseknek a kiváltása a célja. Ahogy a legendás kiképző Roy Miller is fogalmazott: „A ragadozók nem törik rád az ajtót. Kopogtatnak, és megvárják, hogy te nyisd ki.”
A hatékony önvédelem ott indul, amikor el mered hinni, hogy a megérzéseid jogosak
Az igazi tanulság nem a történet végén, hanem már ott kezdődik, ahol a helyzet kialakul. Pont az első jelek, az apró gyanús dolgok azok, amikre oda kell figyelni.
Ha időben észrevesszük ezeket a figyelmeztető jeleket, nagy eséllyel elkerülhetjük a bajt. Ezért fontos, hogy ne csak utólag elemezzük a történteket, hanem már az elején hallgassunk a megérzéseinkre és legyünk óvatosak.
Női önvédelem legfontosabb szabályai:
– stratégiai és taktikai szinten:
1. Hallgass a rossz érzésre!
A megérzéseid nem véletlenül vannak. Az agyad ősi része sokkal hamarabb detektálja, ha valami nem stimmel, mint hogy te észrevennéd.
Szóval nem kell mindig „logikus” magyarázatot keresni. Ha rossz érzésed van, az már elég ok arra, hogy nemet mondj.
2. A biztonságod nem lehet udvariasság kérdése
A segítőkészség önmagában érték, de nem lehet fontosabb, mint a saját biztonságod. Ha valaki megbántódik, mert nemet mondasz, az nem a te felelősséged.
Meg kell tanulnod határokat húzni, és nem felelősséget vállalni más érzéseiért.
3. A „nem” lehet kedves is
Az asszertivitás nem egyenlő a bunkósággal. Lehetsz határozott úgy is, hogy közben nem vagy durva.
Például így:
„Oké, akkor majd bekopogok hozzá én. Addig várj itt, kérlek!”
Ha valaki emiatt megsértődik? Az az ő dolga.
4. A bizalmatlanság néha szükséges
Nem kell mindig kedvesnek lenni. Egy idegennel szemben lehetsz tartózkodó, bizalmatlan – ez nem rosszindulat, hanem önvédelem.
Egy tipikus szitu
Képzeld el: este belépsz a lépcsőházba, és egy férfi már ott vár a lift előtt! Neked is lifttel kell menned, de elfog egy rossz érzés.
Mégis az jár a fejedben, hogy
- mi van, ha bunkónak tart, ha nem szállsz be te is,
- mi van furán néz rád a férfi,
- vagy mi van, ha „túlreagálod”.
De mi van, ha épp az a rossz érzés mentene meg egy veszélyes szituációtól?

Az önvédelem sokszor arról szól, hogy a kényelmetlenség vállalása árán is meghúzod a határt.
És igen: jó eséllyel semmi gond nem lett volna, de mi van, ha pont azt érezted meg, amikor igen.
Krav maga – női önvédelem tudatosan, támogató közegben
Sok hasonló helyzetre segítünk felkészülni a krav maga edzéseinken, nem csak technikákkal, hanem tudatossággal, intelligens határhúzással.
– Biztonságos közegben tanulsz
– Szenzitív, de nem túlféltő módon
– A saját határaidat jobban megismerve
– Miközben fizikailag is egyre erősebbé válhatsz
Csatlakozz hozzánk!
A női krav maga edzéseink jelenleg a 3. kerületben, Budakalászon érhetőek el, de szeptembertől az Aquincum Fitnessben is elindul egy kifejezetten nőknek szóló önvédelmi képzés.
Ha pedig érdekelnek még hasonló cikkek, keresd fel az önvédelmi tudástárunkat!


